Ebbe a HYIP-be indulása után úgy döntöttem nem fizetek be, pedig hasonlóan indult, mint az altatott programok, a Goldpollon kívül csak két kis monitoron található meg, máshol nincs reklámozva. Az ok pedig a magas hozamok, hiszen hirdetnek olyan plant amely 20 naptári napra történő lekötés után 20% hozamot fizet, de olyat is hogy 40 naptári napra 300%-ot, úgy hogy ezek a planek már 10$-tól elérhetőek. Ezek után úgy döntöttem, hogy kihagyom. De ahogy teltek a hetek folyamatosan azzal szembesültem, hogy fizet az oldal és benéztem az accountomba, ahol meglepődve láttam, hogy nem érhetőek el ezek a túl magas hozamot fizető planek, csak a legkisebbe lehetséges befizetni, pedig a legelején elérhetőek voltak. Bár ez is magasabb egy kicsit, mint amit megszokothattunk az alvó programok esetében, de mivel fizetett az oldal, gondoltam kipróbálom.
November 27-én fizettem be először, azóta 5 kikérésem volt, melyet mind instant teljesítettek. Lekötésünk 20 munkanapra szól és napi 6,5% hozamot kapunk, ami már tartalmazza a tőkét is, így a végére 30% hozamot tudunk szerezni. Az egy befektetésre számolt napi hozam 1,07%.
A részletek itt olvashatjátok: http://netbefektetesek.hu/uico.html
UICO - Altatott program
Re: UICO - Altatott program
Hali!
Kérésem annyi lenne feléd, h az 5 db pénz kikérésedről a bizonylatot megosztanád velünk,,
Előre is köszönöm,,
Kérésem annyi lenne feléd, h az 5 db pénz kikérésedről a bizonylatot megosztanád velünk,,
Előre is köszönöm,,
Re: UICO - Altatott program
Szia
Nos abból az 5 kifizetésből már 19 lett időközben. Sok értelmét nem látom, hogy töltsem az időt screenshotok gyártásával, főleg úgy hogy jelenleg is 21 HYIP-ben vagyok benne és minden nap veszem ki a hozamokat. A honlapomon pedig azonnal tudom jelezni, ha gond van valamelyikkel programmal.
De a kedvedért itt egy mai kikérés:

Nos abból az 5 kifizetésből már 19 lett időközben. Sok értelmét nem látom, hogy töltsem az időt screenshotok gyártásával, főleg úgy hogy jelenleg is 21 HYIP-ben vagyok benne és minden nap veszem ki a hozamokat. A honlapomon pedig azonnal tudom jelezni, ha gond van valamelyikkel programmal.
De a kedvedért itt egy mai kikérés:

Re: UICO - Altatott program
lépés Majd a generált linket bemásoljuk a böngészőbe, most egy kiemelt részt kell keresni ami eltér az oldalon lévő információktól erre kell rákattintani előjön egy új oldalunk.
.....................

Cut down your exam stress by using our latest Testking practice asvab test online and high quality oracle training and keiseruniversity We provide updated exam sheets with 100% pass guarantee along with Thomas Aquinas College
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Ahrefs [Bot] valamint 3 vendég