Persze, igazad van. Vannak rendes befektetések, gondolom Te mindjárt tudsz is javasolni párat.
Annyira demagóg vagy! Ez, amit írtál pontosan azt mutatja, hogy olyan témában foglalsz állást, amihez nem értesz!
Ha valaki elköveti azt a baromságot, hogy hónapokon keresztül ugyanoda fektet pénzt, az tényleg járhat úgy, hogy elbukja. Azt, hogy a tőkét mihamarabb ki kell menteni, és a hozamokat kell forgatni, azt itt mindenki tudja, nem kell hozzá nagy szaktudás.
Tudod amit Te most csinálsz, az pontosan olyan, mint amikor ketten beszélgetnek az autókról. Az egyik az Opelt dicséri, a másik meg mondjuk a Fiatot. És odamegy a harmadik ember, és azt mondja, hogy az Opel is meg a Fiat is fostalicska. Mire a két beszélgető megkérdezi, neked volt már valamelyik a kettő közül? Ja, nem volt de a szomszédomnak volt és sokat szívott vele.
Szóval kb. annyira autentikus a véleményed ebben a témában, mint mondjuk a kislányomé. Ő se próbálta, de hallott róla ezt meg azt.
Én maximálisan elismerem a tőzsdei ismereteidet, és elfogadom, hogy a hagyományos befektetések területén nagy tapasztalattal rendelkezel. Nem vonom kétségbe a jó szándékodat sem. De addig ne mondjál véleményt semmiről, amíg nem próbáltad ki.
Én még nem ugrottam ejtőernyővel. Nem mondom hogy rossz dolog. Csak annyit mondok róla, hogy biztos összef.snám magam, ezért nem szeretném kipróbálni. De nem megyek el egy ejtőernyős klubba, hogy elkezdjem mondogatni az ottani embereknek, hogy ti mekkora barmok vagytok, hogy felmentek 3-4000 méter magasra, aztán egy vászondarabra meg néhány kötélre bízzátok az életeteket, és még fizettek is érte.
Na ezt kéne valahogy megérteni. Aki ezekbe az oldalakba pénzt tesz, az tudja pontosan, hogy van kockázata a dolognak. A kockázat csökkenthető, és (ha ész nélkül csinálod) növelhető egészen a 100%-os szintig. Szóval szerintem itt nem kell senki lelkét megmenteni.

Ne érts félre, nem megbántani akarlak.